Blog,  Gyerekek,  Iskolába,  kreatív ötletek,  Műhelymunkáim

Márton napi papír lampion

papír lámpásokAmikor a Gyerkőcök kicsik voltak, az oviban mindig papír lampionnal vonultak fel Márton napkor (november közepén).
A lampionjaikat a csoportokban együtt készítették el, és hozták haza, amiket a felvonulás után szépen feltettünk a gyerekszoba szekrényére. Mikor Mirtill elsős lett, Kira még ovis volt, megint készültek a Gyerkőcök a Márton napra, így újra elkészítették a lampionjaikat.

Mirtillel itthon megbeszéltük, hogy mivel én megyek majd velük este a felvonulásra nekem is készítünk egy kis lampiont, amihez keresünk valamilyen szép mintát amit kiszínezhetnek, én meg összeállítom a formát.

Így is lett, kerestem néhány színezőt, amit összeszerkesztettem olyan alakúra, hogy ismétlődő mintaként megállja majd a helyét a kívánt formán.

A lampion testéhez a műhelyben kerestem néhány tejes dobozt, kekszes dobozt, sütőpapírt, és ezeket felhasználva raktuk össze a közös lampionunkat.

Mutatom is a fotókon milyen lett az eredmény. (A képeken Mirtillel közösen készített munkáink vannak.)

(A kis gombás munka Kirának készült, amit együtt színeztünk Mirtillel.)

Ehhez tejes doboz lett összevágva, sütőpapír nyomtatva-színezve-ragasztva, vékonyka drót duplán fogva-összetekerve, és végül felerősítve.

Bevittük a suliba a mi kis lampionjainkat megmutatni a Tanító néninek, akivel megbeszéltük, hogy 2 db rajz órán együtt elkészítjük majd a gyerekekkel a mintáim alapján a saját kis díszített lampionjukat.
Előre elkészítettem nekik a kekszes dobozokat, színezhető oldalakat.
A Tanító nénivel, és egy segítő Anyukával közösen (így már három felnőttel) tudott minden gyerkőc együtt dolgozni. Nagyon jó hangulatban telt el a két kreatív rajz óra. Következő évben is szívesen mentem be újra a suliba segíteni.

Ti is szoktatok papírlampiont készíteni a gyerkőccel?
Írd meg kommentben, szívesen olvassuk. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát vagy zárd be az oldalt. További információ.

Az Uniós Törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmed arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie-kat" vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás.